Jász Attila I/2

A reggelek a legszebbek. Lágy neszek,
kávé, ahogy kihűl. Fogaim között
a délelőtti semmittevés zamata.

Miközben képzeletem vendégeként
készülődik, izeg-mozog a hófehér
papírlap alatt, préseli át magát

a tollhegyen. Hogy ott legyen. Éppen
a megfelelő időben. Asztalnál ülve,
lába keresztbe rakva. Akár ha én lennél

végre önmagam lehetséges változata.

Mézes Gergely: Az idegen

nincsenek gondolatok
csak valami belső lélegzet
és elcsúszik lábaid alatt
a nedves aszfelt
tócsába gyűlnek az emberek
rád merednek ujjaik
mintha szögek döfnék át
duzzadt bokád ernyedt csuklód
nincsenek érzések
csak feszült várakozás
a magányos vizelések forradalma jön
a füstté váló rózsabokor
a megfogalmazott dzsungel
elszálltak a szószerű fákról a madarak
mindennap térdelj
a szürke iszonyatban
válj füstté
nevezd végre nevén
önmagad

Lermontov: Szakítottunk

Szakítottunk; mégis tovább
trónolsz, itt, a szívem felett;
emléked folyton át- meg át-
cikázza az életemet.

Bár a gúny papot űzve bőg
s szentélyben dúlnak lábai:
csak templom a templom, s a dőlt
istenszobor is isteni

(ford.: Szabó Lőrinc)