Csillag Tamás: Őszi eső áztat

Őszi eső áztat

Őszi eső áztat, életem
zörgő, lyukas bádogeresz.
Nézem a várost, mint festő
a vásznat, és nem tudom, mi lesz.
Számban csikorgó homokszemek
szavaim, felhólyagzik bennem a csend...
Köpni kéne, hogy kiáltsak,
de minden marad idebent...

Szabó Lajos Béla: Őszi fény

Felhőfátyol foszlik messze fenn
A kék szelíd-kék mint a pengeél
Fennakadt a perc időtlen:
Pókhálóra száradt falevél

Szabó Lajos Béla: Végső problémám

Kérdés válasz nélkül nem maradt
Talán csak egy, egyetlen csupán
Lét erdején bujdosó talány
Ki találta föl a cipőkanalat?

Méhes Károly: Dallamrajz

Fut a billentyűkön a sárga ujj,
Mozart motoz fehéren-feketén,
megpendülnek a húrok mindenütt,
s a dallam, mint egy különleges rajz,
körbeír vékonyan minden létezést.
És az összefirkált világ sose tud
kibogozódni e végtelenül sok
szédítő kacskaringóból.
Mert eltévedve lenni jó!

Zelk Zoltán: Szakadék

Két perc tátongó szakadéka közt
zuhanva is fölnyújtom még kezem.
Vagyok. Jelentkezem.

Jász Attila I/2

A reggelek a legszebbek. Lágy neszek,
kávé, ahogy kihűl. Fogaim között
a délelőtti semmittevés zamata.

Miközben képzeletem vendégeként
készülődik, izeg-mozog a hófehér
papírlap alatt, préseli át magát

a tollhegyen. Hogy ott legyen. Éppen
a megfelelő időben. Asztalnál ülve,
lába keresztbe rakva. Akár ha én lennél

végre önmagam lehetséges változata.

Mézes Gergely: Az idegen

nincsenek gondolatok
csak valami belső lélegzet
és elcsúszik lábaid alatt
a nedves aszfelt
tócsába gyűlnek az emberek
rád merednek ujjaik
mintha szögek döfnék át
duzzadt bokád ernyedt csuklód
nincsenek érzések
csak feszült várakozás
a magányos vizelések forradalma jön
a füstté váló rózsabokor
a megfogalmazott dzsungel
elszálltak a szószerű fákról a madarak
mindennap térdelj
a szürke iszonyatban
válj füstté
nevezd végre nevén
önmagad