Ady Endre: A szivárvány halála

Soha olyan ékes szivárványt:
Abroncsként fogta az Eget.
Soha olyan szent abroncsot még,
Olyan szélest, olyan ölelőt,
De, íme, esteledett.

Már unták is bámulni, nézni
Parasztok, barmok, madarak,
Szégyenkeztek szemek és öklök,
Hogy ellágyultak ott a mezőn
Egy rongy szivárvány alatt.

Kacsinthatott már csúfolódva
A vén Nap is temetkezőn.
Tetszett neki, hogy egy szivárvány,
Egy szín-csoda ámulást terem
Józan és trágyás mezőn.

Csak a szivárvány várt még mindig.
Folyton szebb lett, ahogy bukott,
Sírón nézett le a mezőre
S aztán beitták szent színeit
Távozó felhő-hugok.

A vén Nap leesett mosolygón,
Föllélegzett egész világ:
Nem valók az izzadt mezőkre
Eféle bolond és nagyszerű,
Szent, égi komédiák.

Fodor Ákos: Hírek; időjárásjelentés

kongó bádogon
jégszemek kopognak: épp
zajlik a semmi

Csillag Tamás: Őszi eső áztat

Őszi eső áztat

Őszi eső áztat, életem
zörgő, lyukas bádogeresz.
Nézem a várost, mint festő
a vásznat, és nem tudom, mi lesz.
Számban csikorgó homokszemek
szavaim, felhólyagzik bennem a csend...
Köpni kéne, hogy kiáltsak,
de minden marad idebent...

Szabó Lajos Béla: Őszi fény

Felhőfátyol foszlik messze fenn
A kék szelíd-kék mint a pengeél
Fennakadt a perc időtlen:
Pókhálóra száradt falevél

Szabó Lajos Béla: Végső problémám

Kérdés válasz nélkül nem maradt
Talán csak egy, egyetlen csupán
Lét erdején bujdosó talány
Ki találta föl a cipőkanalat?

Méhes Károly: Dallamrajz

Fut a billentyűkön a sárga ujj,
Mozart motoz fehéren-feketén,
megpendülnek a húrok mindenütt,
s a dallam, mint egy különleges rajz,
körbeír vékonyan minden létezést.
És az összefirkált világ sose tud
kibogozódni e végtelenül sok
szédítő kacskaringóból.
Mert eltévedve lenni jó!

Zelk Zoltán: Szakadék

Két perc tátongó szakadéka közt
zuhanva is fölnyújtom még kezem.
Vagyok. Jelentkezem.

Jász Attila I/2

A reggelek a legszebbek. Lágy neszek,
kávé, ahogy kihűl. Fogaim között
a délelőtti semmittevés zamata.

Miközben képzeletem vendégeként
készülődik, izeg-mozog a hófehér
papírlap alatt, préseli át magát

a tollhegyen. Hogy ott legyen. Éppen
a megfelelő időben. Asztalnál ülve,
lába keresztbe rakva. Akár ha én lennél

végre önmagam lehetséges változata.

Mézes Gergely: Az idegen

nincsenek gondolatok
csak valami belső lélegzet
és elcsúszik lábaid alatt
a nedves aszfelt
tócsába gyűlnek az emberek
rád merednek ujjaik
mintha szögek döfnék át
duzzadt bokád ernyedt csuklód
nincsenek érzések
csak feszült várakozás
a magányos vizelések forradalma jön
a füstté váló rózsabokor
a megfogalmazott dzsungel
elszálltak a szószerű fákról a madarak
mindennap térdelj
a szürke iszonyatban
válj füstté
nevezd végre nevén
önmagad

Lermontov: Szakítottunk

Szakítottunk; mégis tovább
trónolsz, itt, a szívem felett;
emléked folyton át- meg át-
cikázza az életemet.

Bár a gúny papot űzve bőg
s szentélyben dúlnak lábai:
csak templom a templom, s a dőlt
istenszobor is isteni

(ford.: Szabó Lőrinc)

Fodor Ákos: Short story

Privát okokból
megcsókoltam a Múzsát:
kikapcsolódtunk.

Nagy Zsuka: ünnep

úgy ült ott
mint aki tudja
leélte életét

egy csokor virággal
mintás otthonkában

-ő maga is egy virág
hervadó hulló szirmú idő-

velem kanalaz szürcsöl
és vékonyodnak vaskos
évgyűrűi ha jót eszem

ha sokáig nem megyek
ő döcög el
és össze-vissza csókolja
tenyerem

barna pöttyös keze
ha hozzám ér
érzem az idő romboló neszét

-a felzabált évtizedeket-

úgy öregszünk ki a világból
mint ócska komód
adományunk egy tál kompót
egy fazék meleg lé
a szeretetért

s unokáinkba vetett makacs
remény ébreszt mindennap

a halálból

Rónai-Balázs Zoltán: A Tesco-ból ki

Gyaloghering vagyok. Köztetek.
Laposan cikkan tekintetem.
Rohanni kellett volna a Napba.
Táskámban egyheti élelem.

Dsida Jenő: Fázol

Nem fogod megérteni ezt a hangulatot,
előre tudom, csak ha összefüggéstelen
képeket rajzolok sebtiben, milyen borzasztó,
csak akkor érted meg, milyen iszonyú.
Ez az én hangulatom, figyelj: előttem
egy mozdulatlan kék tó, képzeld el, olyan
meredten világoskék, hogy megijedsz, és körül
a partján semmi. De mégis: képzelj el
egy szikár fát, kiszáradtat; a víz partjára
gondolj egy agarat, soványat, szárazat, mint
a fa. Füttyentesz, de magad is megijedsz:
a füttyentésedet magad se hallod, s a kutya
nem mozdul, semmi se mozdul. Az ég
tiszta, inkább szürkés árnyalatú, de olyan,
mint egy kiégett, közömbös ember szeme,
a napot ellopta valaki, de azért világos
van, mondhatnám erős, sértő a fény.
Az első hang belülről szólal meg ebben a
csendben, idegen kiállhatatlan hang, csupa
hideg e- és i-betűvel beszél, de nem érted.
Tíz perccel azelőtt még tudtad, hogy mit
akarsz, hová akarsz menni, most meg állsz,
mintha ebben a pillanatban érkeztél
volna valami idegen csillagról. Sírni
nem tudsz, megszorítod a saját kezedet,
aztán egyszerre rájössz, hogy fázol.
Rettenetesen fázol.

Győrffy Ákos: Egy bükkpalántáról

Hét levél már és
rügyezik a nyolcadik
tegnap este kitettem
az udvarra mikor esni
kezdett Visegrádról
zene szólt átfújta a
szél a furulya és a
dobok hangját és ahogy
erre a ritmusra remegett
a villámfényben
boldogan

Peer Krisztián: Anatómia

A tüdőnkben van úgy egy liter levegő,
amit bármennyire erőlködjünk is, soha
nem tudunk kifújni, de ha meghalunk,
önként és önkéntelenül a világra
szisszen, mintha belesúgna valamit
egy halhatatlan fülbe. Ha születésünk
óta ugyanaz a liter poshadna belénk,
és nem cserélődne percről percre,
mint ahogyan cserélődik, ez volna
-suttognám- a lélek.

Puskás Balázs: délben reggeli

délben
reggeli szájíz
a borotva életlen
mint a tegnap este
képei vonakodva jönnek elő
a kávéval se lesz jobb
a gyomor nehezen veszi be
félig száraz szendvicsem
mint a rádió
recsegve gyötri le torkomon
az ébredés véglegességét

Turbuly Lilla: Decemberi eső

Nézem a tintaként csorgó esőt,
ahogy csorba ereszről a ház falára vág,
hosszú év volt, hagyott egy kis időt,
most már kivárom, amíg hóra vált.

Baranyi Ferenc: Mulasztás

Nem csókoltalak szájon. Még át se fogtalak.
Kezed se volt kezemben. S jártunk a fák alatt.
Vártad, hogy én, a férfi, derékon kaplak és
magad megadni késztet a férfiölelés.
A támadásra vártál, hogy megadhasd magad.
De mindhiába vártál. Meg nem támadtalak.

Én nem tudom, de nékem oly szép az út a csókig!
Mikor csípődre még csak a képzelet fonódik,
mikor számban csupán még jövendő íz zamatja
édesíti a nyálat, indít meleg szavakra!
Jobb az ajándék-várás, mint maga az ajándék.
Majd holnap megcsókollak. Majd holnap este. Várj még!

Zelk Zoltán: Mivégre

Hát megtanultam a világot,
e sárból, vérből rondaságot.
Tovább lapoznék. Nincs több. Vége.
Miért írtad, istenem, mivégre?